Az ágy nyikorgása általában az ágy használata után jelentkezik. Persze megtörténhet az is, hogy egy új ágy néhány éjszaka után nyikorogni kezd. Mi a teendő ebben az esetben? A hang származhat az ágy illesztéseiből, a lécekből, vagy a matracból. Először meg kell találnia, honnan ered a zavaró hang, majd távolítsa el az alábbi tippek szerint.

Javasoljuk, hogy ellenőrizze a matracot

Kérjük, hogy az ágy javítása előtt,  ellenőrizze a matracokat. Főleg a rugós matracok szoktak egy idő után idegesítő hangot adni. Vegye le a matracot az ágyról, és helyezze a padlóra, majd feküdjön rá és forgolódjon rajta, álljon rá és sétáljon át rajta, hogy a legkisebb hangot is észlelje. Ha ez a zavaró hangnak az oka, nem kel az ágyban keresni a hibát.  A MIREK cég tömörfa faágyait megfelelő összeszerelés esetén több generációk is öröklik majd, anélkül hogy minőségéből bármit is veszítenének. 2003 óta gyártunk és forgalmazunk ágyakat, jelenleg 4 országban forgalmazunk, ezalatt szinte minden kérdést meg válaszoltunk. Az egyik leggyakoribb kérdés, hogy miért ad ki hangot idővel az ágy?

Húzza meg a csavarokat

Az alap az, hogy minden csavar szorosan be legyen húzva, a csatlakozásoknál ne maradjon rés. A tölgyfa ágyaknál fontos, hogy minden szerelésnél először fúrjon elő egy kb 2 cm mély lyukat 1-es, maximum 2-es méretű fúróval minden csavar számára, majd kézzel húzza be a csavarokat.
Szinte minden ágy fa szerkezetű. Ha az ágy egyes részei csavarokkal vannak összekötve, akkor nagyon valószínű, hogy a csavarok okozzák a nyikorgást. A csavarok legkisebb meglazulása is azt eredményezheti, hogy az ágyszerkezet nem lesz elég erős, és az egyes részek egymáshoz dörzsölődhetnek, amikor az ágyat megterheljük. A csavarok meghúzásához elég egy csavarhúzó, a javítás néhány másodpercet vesz igénybe. Ellenőrizze az  összes csatlakozást, és húzza meg megfelelően a csavarokat. Fontos, hogy mindegyik egyformán legyen meghúzva. Ha nem tudja teljesen meghúzni a csavart, használjon alátétet. Javasoljuk, hogy műanyag vagy gumi alátétek közül válasszon. Ha a csavarok át forognak, cserélje ki őket újakra.

Csatlakozások kenése

Előfordulhat, hogy a csavarok meghúzása nem elegendő. A nyikorgás javult, de éjszaka még mindig zavaró hangra ébred. Ebben az esetben a csatlakozások kenése segíthet. Ehez viaszt vagy paraffint használjon, illetve még a szappan használata is lehetséges.

Az ágyrács elhelyezése

Az ágy nyikorgásának egyik leggyakoribb oka az ágyrács. Lehet, hogy rosszul van elhelyezve, akár túl laza, és nagyobb mozdulatoknál eltérő hangokat adhat ki. Ebben az esetben csak tegyen alá egy darab rongyot. Nagyon fontos, hogy a rácsot csavarral rögzítsük az ágykerethez. A rács ne érintse szorosan az ágykeretet – ez mozgás közben kellemetlen hangot ad ki.  Ezért a 160 x 200 méretű ágyaknál a rács 159,5 x 200 cm. Ha filcet vagy más szövetet helyez arra az illesztésre, ahol az ágyrács érinti / találkozik az oldalfallal, a hang teljesen megszúnik. Ha tömörfa ágyuk van, és nincsenek fém illesztései, akkor a megoldás az, ha parafadarabokat szúrnak a matrac és a fa részek közé. Ahogy megfordul a matracon, a parafa rugózik, ami csökkenti a fára nehezedő nyomást és kiküszöböli a hangot is. Javasoljuk a lamella ágyrácsokat. Ha a mi hagyományos ágyrácsunkat használják, javasoljuk hogy azt közvetlenül az ágykerethez csavarozza, beleértve a középső tartó elemet is.

Görbe padló

Előfordulhat, hogy a görbe padló vagy az ágy különböző magasságú lábai nyikorgást okozhatnak. Az ágy mozoghat a padlón.  Ebben az esetben könnyű a megoldás. Támassza meg az ágy lábát alátéttel, vagy filccel – ez megakadályozza az ágy mozgását a padlón. Ha az ágylábai csempén, vagy más csúszós felületen állnak, az ágy instabil lehet, a lábakat biztosítani kell a  csúszás ellen– csúszásmentes anyaggal.

Comments ()

Product added to wishlist
Product added to compare.